Létrehozva: 2016.09.01.

Ez a nyaralás Hosszú Katinkának?

Augusztusban nem kevés idõt töltött repüléssel az Iron Lady, amíg a többiek a lazítást választották. Kiszámoltuk, hány kilométert tett meg. Elképesztõ szám jött ki!

Hogy mit csinál Hosszú Katinka nyaralás közben? Folyamatosan nyeri az aranyérmeket, ha éppen nem a medencében úszik, akkor repülőn van. Megnéztük, hogy klasszisunk hány kilométert tett meg utazás címszó alatt az elmúlt hónapban.

Csak a légvonalban megtett kilométereket vettük számításba, így az jön ki, hogy Budapest és Rió között 19 ezer 967 kilométert tett meg, hiszen oda-vissza megjárta ezt az utat (nyilván nem egyhuzamban, hanem átszállással).

A budapesti hazatérés után rögtön Párizs felé vette az irányt, a világkupa első állomásán is elindult természetesen. A francia főváros a magyartól 1244 kilométerre van légvonalban. Katinka ezt követően Berlinbe utazott (878 kilométer), onnan pedig Moszkva volt a következő célállomás (1608 kilométer).

Ha ezt mind összeadjuk, akkor 23 ezer 697 kilométer jön ki. 

Döbbenetes szám, és ez több is lehet, hiszen augusztus elejét nem is vettük figyelembe. Az olimpia után több ismert úszó is inkább a pihenést választotta, a 23 olimpiai aranyéremmel büszkélkedő Michael Phelps például az MTV díjátadóján bukkant fel, Kapás Boglárka pedig a családjával nyaral éppen Olaszországban.

Phelps a feleségével lazított a gálán:

 

Amazing date night with my amazing fiancée! So honored to introduce @future!! #vmas

Michael Phelps (@m_phelps00) által közzétett fénykép,

 

 

Kapás pedig Milánóban töltődik fel a riói versenyek után:

 

#milano #louisvuitton

Kapas Boglarka (@kapasbogica) által közzétett fénykép,

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség