Létrehozva: 2020.11.03.

Ez durva mélyütés lehet a magyaroknak: veszélyben a budapesti Eb-meccsek

Megint átírja a terveket a koronavírus? Lelombozó sajtóértesülés, ráadásul kevéssel az Eb-kijutásról döntő magyar-izlandi pótselejtező előtt.

Francia sajtóértesülés szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) azt fontolgatja, hogy a koronavírus-járvány miatt 12 helyett egy helyszínen bonyolítsa le a jövő nyárra halasztott Európa-bajnokságot – jelentette az MTI. A Le Parisien azt írta, az UEFA-ban komoly kétségek merültek fel amiatt, hogy 24 válogatott ide-oda utazgasson a kontinensen egy hónapon át. Jelenlegi állás szerint az egyik helyszín a budapesti Puskás Aréna.

Ugorhatnak a budapesti Eb-meccsek?
Fotó: MTI

Megoldásként állítólag Oroszország került szóba, amely még a pandémia előtt felajánlotta, hogy megrendezi idén nyáron a kontinenstornát. Az országban a 2018-as világbajnokságnak köszönhetően rendelkezésre áll az Eb-hez szükséges infrastruktúra. Az UEFA nem kommentálta a napilap híradását, az orosz illetékesek pedig azt mondták, nem tudnak ilyan tervről.

Az Európa-bajnokságra idén június 12. és július 12. között került volna sor Budapesten, Londonban, Bakuban, Münchenben, Rómában, Szentpéterváron, Amszterdamban, Bukarestben, Bilbaóban, Dublinban, Glasgow-ban és Koppenhágában. Az UEFA március 17-én döntött a halasztásról, és azt is meghatározta, hogy jövőre június 11-től július 11-ig rendezi meg a tornát, amelynek neve UEFA EURO 2020 marad.

A Puskás Arénában – jelen állás szerint – három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt játszanak. A magyar válogatott még versenyben van a részvétel kiharcolásáért. Marco Rossi szövetségi kapitány csapata jövő csütörtökön Izland ellen játssza a részben hazai (?) Eb-szereplésről döntő pótselejtezőjét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját