Létrehozva: 2016.04.20.

Ezt is bukja a doppingoláson ért magyar kajakos!

Szerzõdésszegést követett el Dudás Miklós a tiltott szerrel. A MOB ösztöndíja mellett a Rio Klubtól kapott luxusgépnek is búcsút inthet.

A doppingvétségen ért világbajnok kajakos, Dudás Miklós a Rio Klub honlapján még a magyar „sporthősök” között szerepel - de már nem sokáig. Egyike azon 32 magyar sportolónak, akiket egy kuratórium választott ki: Audi A3 limuzint kapott használatra, hogy ezzel is segítsék a felkészülésben, "az olimpiához vezető úton és egy kicsit tovább is”.

A Blikk tavalyi cikke szerint egyébként előfordult, hogy az alsó hangon 7 millió forint értékű kocsival az út szélén, párhuzamosan parkoló autók közé merőlegesen állt be. Rövidesen már szabályosan sem parkolhat vele, hiszen a %RIPOST% megkeresésére Pócs Róbert, a Rio Klub operatív igazgatója az alábbiakat közölte:

„A Rio Klub – A magyar Sporthősökért projekt vezetése sajnálattal és megdöbbenve értesült a hírről, miszerint Dudás Miklós kajakozót egyértelmű doppingvétségen érték, amellyel súlyos szerződésszegést követett el. A Rio Klub minden nemű dopping, illetve illegális szer használatát elítéli, és elhatárolódik tőle. Ennek értelmében

azonnali hatállyal szerződést bont Dudás Miklóssal, ezzel megvonja tőle az általa nyújtott, magyar Sporthősöknek járó támogatást.

A Magyar Olimpiai Bizottság elfogadta a kajak-kenu szövetség kezdeményezéseit: megvonják Dudás Miklóstól az élsportolóknak járó Gerevich-ösztöndíjat, edzője, Pál Zoltán kikerül a MOB kiemelt edző programjából, és a MOB azt a támogatást is visszakapja, amelyet az elmúlt egy évben közvetlenül a sprinter felkészülésére fordított.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda