Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.24.

Felháborodtak a szurkolók az MLSZ döntésén

Szurkolókat hozott bajba a Magyar Labdarúgó Szövetség.

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy a kiírtnál egy nappal korábban rendezik meg a Luxemburg – Magyarország mérkőzést. Tehát az eredetileg megjelölt november 10-i időpont helyett november 9-én lesz a férfi A válogatott felkészülési mérkőzése. Az MLSZ bejegyzése alapján a két szövetség közösen döntött erről a változásról, aminek értelmében nemzetközi találkozóra alkalmas helyszínt választottak. A szurkolók így a Stade Josy Barthelben nézhetik meg a meccset.

Az egyik szövetség sem gondolt azonban azokra a szurkolókra, akiket az időpontváltozás miatt valamilyen formában veszteség ért. Sokan megvették már a repjegyeket, vonatjegyeket lefoglalták és ki is fizették a szállásokat, valamint szabadságot is erre az időpontra vettek ki. A Carpathian Brigad szurkolói csoport állítása szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség szinte minden telefonhívásukat és megkeresésüket elutasította, nem akarnak segíteni az anyagi kárt ért szurkolóknak. Az MLSZ ez ügyben azóta sem nyilatkozott, döntését sem indokolta meg. A meccsre kiutazó szurkolók jogosan háborodtak fel, kommentjeikkel magyarázatot várnak.

"Ki fog minket kártalanítani?"

"Az lett volna  a minimum hogy elnézést kértek, de ti csak ránk csapjátok a telefont."

"Megkérdeztem, mi lesz az elveszett pénzünkkel, kapunk e kártérítést. A válasz egy Nem volt."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval