Létrehozva: 2019.04.16.

Gólyahír, kisbabát vár a magyar úszósztár

Örömhírrõl számolhat be Szepesi Niki. Az Európa-bajnoki bronzérmes úszónõ rövidesen világra hozza kisfiát, de terhessége alatt sem hagyja abba a sportolást.

Szepesi Nikolett a hétvégén rajthoz állt az országos szenior úszóbajnokságon, ahol lapunk munkatársai észrevették, hogy áldott állapotban van. Ezt persze nem volt nehéz „kiszúrni”, hiszen a korábbi olimpikonnak szépen gömbölyödik a pocakja.

A Tüske uszodában rendezett versengésen Szepesi volt a sztár, és nem csupán a korábbi úszóklasszisnak, de a kismamának is szólt az érdeklődés.
Niki a felkészülés és bemelegítés után szállt vízbe kedvenc számában, 200 méter háton, és nem okozott csalódást. Főként úgy, hogy leendő anyukaként, kismamaként vállalta a megmérettetést.


A verseny végén telefonon megerősítette, hogy hamarosan valóban babája születik, sőt a pici neme is kiderült: kisfiút vár.

„Rendszeresen, hetente kétszer járok úszni, s ameddig csak az állapotom engedi, tovább folytatom, bár napokon belül a nyolcadik hónapba lépek” – árulta el szűkszavúan Niki, aki azt is mondta, korántsem biztos, hogy születendő gyermeke is követi a példáját, és az úszást választja, de számára nem is ez a fontos.


A Kőbánya SC egykori sportolója 2010-ben hagyta abba az aktív úszást, és 2013-ban kiadott, Én a szexmániás című botrányt kavaró könyve után csendesebb vizekre evezett. Az utóbbi években úszásoktatóként dolgozott, amivel az anyaság miatt egy időre biztosan felhagy majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség