Létrehozva: 2021.09.17.

Gulácsi Péter mélyponton, reagált a korábbi válogatott kapus

Eltűnt Lipcsében a védelem, a magyar játékos két meccsen tíz gólt kapott.

Pokoli napokat él át Gulácsi Péter. A Lipcse játékosa tavaly még a Bundesliga legjobb kapusa volt, most azonban két meccsen tíz gólt kapott. Négyet a Bayern, hatot a Manchester City ellen.

Akárhogy nézzük, ez még gombócból is rengeteg, és akkor is megviseli a kapus lelkét, ha nem tehetett a gólokról.

Kitömték Manchesterben a Lipcsét (Fotó: AFP)

A Sport TV szakértőjeként dolgozó korábbi válogatott kapus, Hajdú Attila szerint sem lehet könnyű Gulácsinak.

„Minden egyes kapott gólnál a kapus egy kicsit meghal. Akkor pedig még jobban megviseli egy találat, ha az ő hibájából esik. Ilyen a kapussors„ – árulta el a korábbi 10-szeres válogatott kapus a Borsnak. „Nyolc kapura tartó lövésből hat gólt kapott, ami nem mutat jól, de egyikről sem tehetett. Ahogy a siker, úgy a kudarc is közös munka eredménye, márpedig a Lipcse, főleg védekezésben, nincs jó passzban. Nem hiszem, hogy Pétert most pihentetni kellene, mert néhány meccs kihagyás után visszatérni még nehezebb mentálisan. Persze ennyi kapott gól után akár el is bizonytalanodhat, de ő erős fejben, fel tudja építeni magát újra és újra.”

Hajdú szerint időbe telik, mire összeáll a Leipzig, ám ebben az idényben várhatóan nem lesznek kiugró eredményei.

„A tengely távozott a nyáron, amit most megsínylik a csapat. Nem hiszem, hogy Jesse Marsch vezetőedző tehet a visszaesésről. Az átalakulás Szoboszlai Dominik szempontjából nem jött rosszul, mert így megkapja a lehetőséget, amivel idővel élni is fog. Nem kell temetni a Lipcsét, mert akár egy kínkeserves győzelem is megindíthatja őket a hullámvölgy aljáról.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját