Létrehozva: 2016.09.30.

Gyárfás Tamás ezt elrontotta, mi lesz így a vébével?

Újabb baki a Magyar Úszószövetségben. Szállodai gondok merülhetnek fel a világbajnoksággal kapcsolatban.

Kínos baki a Magyar Úszószövetségben, vidéki szállodákba kell utaztatni a világhírű vendégeket?
A szervezet jövő nyáron július 14. és 30. között rendezi a vizes világbajnokságot, melyre a medencés sportágak prominens sportolói, vezetői érkeznek.

Kérdés, hogy hol fognak lakni...



Nekik ugyanis luxus járna, az előkelő budapesti hotelek szobáit ugyanakkor már lefoglalták a Forma-1-esek. A száguldó cirkusz hazai futamát jövőre ugyanis július 21. és 23. között rendezik. A Blikk kiderítette, míg a Gyárfás Tamás vezette úszószövetség várt a szállodai foglalások véglegesítésével, addig az F1-esek kibérelték az összes luxuslakosztályt.

"Szerencsétlen helyzet, hogy két olyan esemény, amely önmagában képes telt házat csinálni Budapesten, s megtölteni a főváros szállodáiban rendelkezésre álló 19 ezer szobát, egy időbe esik. Nincs pontos információ, hogy mennyi vendég érkezésére lehet számítani, de biztosan vidéki hoteleket is igénybe kell venni"

- mondta a lapnak Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára.

A lap szerint a Forma–1-es hétvégék alatt általában a Kempinski és a Four Seasons a két legkedveltebb szálloda. Az úszószövetség a Danubius Hotelsszel áll szorosabb együttműködésben, ez a lánc lehet az egyik biztos pont, ám ez aligha tudja kiszolgálni egy világbajnokság igényeit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség