Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.13.

Gyász, eltemették a legendás magyar focistát

A Megyeri Temetőben pénteken utolsó útjára kísérték Göröcs Jánost, az Újpest legendás, olimpiai bronzérmes, 62-szeres válogatott labdarúgóját.

A család, a barátok, az egykori csapattársak és sporttársak – többek között Dunai II Antal, Tóth András, Zámbó Sándor, Juhász Péter, Noskó Ernő, Rákosi Gyula, Szőke István, Gedó György, Jónyer István és Kamuti Jenő -, az Újpesti Labdarúgó Akadémia növendékei, valamint a szurkolók lila és fehér virágokkal tisztelegtek Göröcs János emléke előtt – számolt be róla az MTI.

A kiváló csatár február 23-án, nyolcvanéves korában hunyt el.


Fotó: MTI

Az egykori csapattársak és a Magyar Olimpiai Bizottság nevében Dunai II Antal búcsúzott.

„Titivel évekig játszottam együtt. Nagy dolog, kitüntetés volt ilyen klasszis oldalán futballozni. Ha kiengedik külföldre, óriási karriert futott volna be. Nem csak a pályán, azon kívül is felnéztünk rá, öröm volt a társaságában lenni” – mondta.

Göröcs János temetés Fotó Koncz György Nemzeti Sport

A szertartás végén Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi egyházmegye megyés püspöke celebrált gyászmisét.

Fotó Koncz György Nemzeti Sport

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval