Létrehozva: 2020.10.16.

Gyászol a Fradi és a magyar futball, elhunyt a zöld-fehérek örökös bajnok legendája

A későbbi válogatott zöldfülűként csodának élte meg, hogy Albert és Varga oldalán játszhatott.

Életének 71. évében elhunyt Branikovits László, a Ferencváros örökös bajnoka - olvasható a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján.

A hatszoros válogatott, háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes Branikovits már ifistaként is az FTC-ben futballozott, és később itt vált ismert, válogatott futballistává. 1967 és 1976 között 200 mérkőzésen 74 gólt szerzett, 1964-ben, 1968-ban és 1976-ban magyar bajnoki címet ünnepelt az együttessel, és háromszor a Magyar Kupát (MNK) is elnyerze a csapattal. Tagja volt az 1968-ban VVK-döntős, 1973-ban UEFA-kupa-bronzérmes, 1975-ben KEK-ezüstérmes Fradinak, 1981-ben a Ferencváros örökös bajnokának választották.

„Nagyon szépen indult a pályafutásom. Az első meccsemet a nagycsapatnál sohasem felejtem el. Kairóban dobott a mélyví­zbe Lakat Karcsi bácsi, még nem voltam tizennyolc éves sem. Varga Zoli és Albert Flóri mellett játszani egy zöldfülű kissrácnak, az körülbelül olyan csodának számí­tott, mintha egy vitorlázórepülőt váratlanul űrhajósként lőnek ki”

- nyilatkozta egy néhány éve adott interjúban.

A nemzetközi találkozók közül a Fenerbahce elleni UEFA Kupa-meccsen nyújtott teljesítménye sokáig emlékezetes maradt, a Ferencváros 3-1-es győzelme során mindhárom gólt ő szerezte, a német Braunschweignek kettőt rúgott.

Az ifjúsági válogatottban harmincszor lépett pályára, 1970 és 1972 között olimpiai válogatott volt, a müncheni olimpián ezüstérmet szerzett a csapattal. Az A-válogatottban hatszor léphetett pályára, ezeken két gólt szerzett, az elsőt a románok elleni Eb-selejtezőn (1-1) 1972-ben, a másodikat a Wales elleni Eb-selejtezőn (1-2) 1975-ben.

1976-ban hagyta el a Ferencvárost, két idényen keresztül a Csepelt erősítette, majd 1979-ben az Építők SC-ből vonult vissza.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját