Létrehozva: 2018.11.13.

Hajós Alfréd frontlevele a nemzetközi árverés sztárja

Óriási az érdeklõdés elsõ újkori olimpiai bajnokunk relikviája iránt.

Amikor 1896-ban a Zea-öböl borzalmasan hideg, 12 fokos tengervízében Hajós Alfréd végigúszta a 100 métert, nem csapott öklével a vízbe. Fogalma sem volt róla, hogy győzött. Csak később tudta meg, hogy 82,2 másodperces eredményével az első magyar olimpiai bajnok lett. Most a Darabanth Aukciósház 30. jubileumi árverésén rengeteg kiemelkedő tétel sorakozik (Horthy és Bethlen István levele, Márai dedikáltja, Pólya Tibor nagyon ritka festménye, a Fordított Madonna elnevezésű 2,6 millióról startoló tévbélyeg ritkaság és több, az Aranycsapattal kapcsolatos relikvia), a legtöbben mégis Hajós Alfréd fotós frontleveléről érdeklődnek.

Csonka Krisztián cégvezető honlapunknak elmondta, a fehér holló ritkaságú kézirat, amely 1917-ben a frontról Hajós feleségének íródott, több szempontból is érdekes. Hajós ugyanis - akit a „Magyar delfin” név illette meg hazaérkezése után (1200 méteren is aranyérmet nyert Görögországban) - több sportban is kiemelkedőt ért el, majd építészi remekművek sorát hozta létre. Így például ő tervezte a róla később elnevezett Hajós Alfréd Sportuszodát.

"Mindemellett csak kevesen tudják, hogy bátorságáért kitüntetett katonaként részt vett az első világháború harcaiban, nem húzta ki magát a hazáért vállalt köztelességek alól. Éppen az ismert emberekhez köthető világháborús relikviák után nőtt meg az érdeklődés, így ez a szép, eddig ismeretlen katonafotóval egybekötött autográf levél előkelő helyre került"

- fogalmazott Csonka Krisztián.

A jubileumi árverés november 24-én záruló Hajós tételét ide kattintva lehet megtekinteni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

A Burger King tovább terjeszkedik Magyarországon

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló