Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.06.22.

Hamilton visszavonulással fenyeget, mi lesz ebből?

A háromszoros vb-gyõztes pilóta megérti Nico Rosberget, aki tavaly lépett le a Mercedestõl.

Meglepő kijelentéssel állt elő Lewis Hamilton. A háromszoros világbajnok F1-es pilóta kijelentette: már a 2017-es szezon után visszavonulhat. A Mercedes versenyzője az FIA hivatalos újságának, az Autónak beszélt erről.

„A sorsom a saját kezemben van. Dönthetek úgy, hogy már ennek a szezonnak a végén visszavonulok. Ez azt jelentené, hogy az örökségem nem lenne akkora, mintha öt év múlva tenném ugyanezt? Ki tudja? Nem szeretek előre tervezni, nem tudom, mit fogok csinálni”mondta Hamilton, aki hozzátette, teljesen megérti Nico Rosberget.

A német pilóta a tavalyi szezonban végre le tudta győzni Hamiltont, világbajnok lett, majd öt nap múlva bejelentette a visszavonulását. Hamilton esetében nehezebb elképzelni egy ilyen döntést, hiszen Rosberggel ellentétben élvezi a nagy felhajtást maga körül, és még évekig meghatározó alakja lehet a Forma–1-nek.

A másik oldalon viszont ott van, hogy az egyik legnagyobb álmát már teljesítette, ugyanúgy háromszoros vb-győztesnek mondhatja magát, mint példaképe, Ayrton Senna. A megszerzett pole pozíciók számában Hamilton pont legutóbb érte utol a brazil legendát, a családjától pedig kapott egy Senna-sisakot, amitől láthatóan elérzékenyült.   

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval