Létrehozva: 2017.06.22.

Hosszú Katinka-levél: reagált a nemzetközi szövetség

Gyárfás Tamás békítõ szerepét hangsúlyozta a FINA ügyvezetõ igazgatója.

Hosszú Katinka nyílt levélben szólította meg a magyar és külföldi úszótársait azért, hogy megreformálja a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) működését. A szervezet ügyvezető igazgatója a távirati irodához eljuttatott közleményében nem kívánta kommentálni a világsztár éles kritikáját, de reagált a "hadüzenetre".

A román sportvezető kiemelte: továbbra is úgy készülnek, hogy jó hangulatban fogadják majd őket a július 14-én kezdődő, Budapesten és Balatonfüreden sorra kerülő világbajnokságon. Õk is barátként tekintenek a magyarokra.

"Ennek megfelelően mi is a legjobb szándékkal viseltetünk a legtöbb magyar kezdeményezés iránt, ha úgy látjuk, hogy azok még tovább javíthatnak a kapcsolatokon.

Itt utalhatok még egyszer Gyárfás Tamásnak a világkupa ügyében tett kezdeményezésére,

illetve arra, hogy a korábban jelzett szándék fenntartása és a kormányzati támogatás esetén a 2024-es rövidpályás világbajnokságra benyújtandó pályázatot érdemben bíráljuk el"

- fogalmazott Cornel Marculescu.

A közlemény kiemelte: a FINA-vezérkara - a magyar alelnök kezdeményezését követően - megszavazta, hogy a rövidpályás világkupák összetett győztese a jövőben 100 ezer dollár helyett 150 ezer dollárral gazdagodik majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát