OLDALVONAL

Hosszú mellett Egerszegi is nemet mondott a Rudira

Úszólegendánk fotóját hiába keressük kedvenc édességünk csomagolásában. Kiderítettük, hogy miért nincs a kiválasztottak között az ötszörös olimpiai bajnok.
  • Szerző: szz

A magyar sport egyik élő legendája maradt ki a Túró Rudi és az olimpiai bizottság közös akciójából. Mint arról már beszámoltunk, a riói játékok előtt az édességek csomagolásaiba jelenleg is aktív, illetve egykori sportolók fényképeit rejtették el. Ezeket albumokba lehet gyűjteni - már akiket megtalálunk.

Korábban arról írtunk, hogy Hosszú Katinka nem adta nevét és fotóját a kezdeményezéshez, s Puskás Ferenc örökösei is úgy döntöttek, kimaradnának ebből. Noha nem kommunikálták, de feltehetően az indokolta döntésüket, hogy a MOB ingyen kérte a szívességet. A %% egyik olvasója újabb nagy hiányzót szúrt ki.

Több tucat korábban elhunyt, illetve ma is élő legenda szerepel az albumban, az ötszörös olimpiai bajnok úszót, Egerszegi Krisztinát azonban hiába kerestük. Azt is megtudtuk, miért nincs "Egérke" a kiválasztottak között. Felhívtuk a legenda férjét, Vigassy Ádámot, aki tolmácsolta felesége indoklását, mely szerint

a Magyar Olimpiai Bizottság megkereste őt, ám nemet mondott a felkérésre.

A XX. század legjobb magyar sportolónőjének megválasztott Egerszegi 1996-os visszavonulása óta kerüli a nyilvánosságot. Férjével és három gyermekével boldog családi életet él.

És ezeket olvastad már?