Létrehozva: 2020.04.30.

Itt a bejelentés, már májusban beindulhat a magyar focibajnokság

Elvileg 20 nap múlva már jöhetnek a zárt kapus NB I-es és kupameccsek.

„Május negyedikétől a profi, amatőr és tömegsportban engedélyezzük az edzést és a zárt körű sporteseményeket”

– jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Képünk illusztráció
Fotó: AFP

Ugyanakkor továbbra is érvényben marad az a korlátozás, hogy augusztus 15-ig 500 főnél nagyobb rendezvényeket nem lehet tartani.

Mindez a magyar NB I és a Magyar Kupa folytatása szempontjából is fontos fejlemény. Augusztus közepéig tehát biztosan legfeljebb zárt kapus futballmeccseket rendezhetnek – de legalább azokhoz egy nagy lépéssel közelebb kerültünk.

A Magyar Labdarúgó Szövetség ugyanis hat napja döntött: amint a kormány feloldja a koronavírus-járvány miatt meghozott tilalmakat, a rendelet megjelenésétől számított 20. nap utáni szerdán vagy szombaton újraindítja az UEFA nemzetközi sorozataira kvalifikáló bajnokságokat, köztük az NB I-et és a Magyar Kupát is. Ez alapján akár már május 23-án (szombaton) folytatódhatnak a küzdelmek zárt kapuk mögött.

A pontos időpontról és a szabályokról az MLSZ elnöksége dönt. Nyilván azt is figyelembe kell venni, hogy sok csapat még a kiscsoportos közös edzéseket sem kezdte el. Ahol pedig már tréningeznek, ott is mellőzik a testi kontaktust, azaz egyelőre távolinak tűnik a megfelelő szakmai munka megkezdése. Az éles rajt előtt pedig abból is három-négy hetet tartanak szükségesnek a szakemberek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját