Létrehozva: 2020.02.11.

Itt a bizonyíték, teljesíthetik Andy Vajna kívánságát

A producernek barátai megígérték, hogy mindent megtesznek a legendás focista életéről szóló moziért.

Szöllősi György sportújságíró, a Puskás-ügyek nagykövete és a legenda életrajzírója hétfőn reggel közösségi oldalán mutatta be a Puskás Ferenc életéről tervezett forgatókönyvet. A 183 oldalas szöveteget Joe Eszterhas, magyar származású amerikai filmes készítette, s az „Isten bal lába” címet adta neki.

„Andrew G. Vajna emlékére. Igaz történet alapján” – írta a kép mellé Szöllősi, jelezve azt, hogy a filmmogul nagy álma volt, hogy film készüljön arról a magyarról, akit a világon mindenhol ismernek.


MTI Fotó: Kallos Bea

„Már közel tizenöt éve felvetődött az ötlet, s most itt tartunk, elkészült a forgatókönyv – mondta lapunknak Szöllősi György, aki kiemelte, a munka nagy része azonban még hátravan. – Egyelőre nem tudok rendezőről, szereplőkről beszélni, mivel azért dolgozunk, hogy tényleg legyen mozi. Joe Eszterhas három éve tett egy ígéretet Andy Vajnának és ezt betartotta. Az íróval egyébként több megbeszélésen vettünk részt, voltunk többek között Madridban is, ahol Öcsi bácsi korábbi csapattársaival beszéltünk.”

Szöllősi kiemelte, a tervezett mozi nem dokumentum-, hanem egész estés nagyjátékfilm lesz. Előbbi műfajban tíz éve már bemutatták a Puskás Hungary című alkotást.

Szöllősi és Eszterhas mellett a tavaly elhunyt producer özvegye, Vajna Tímea is mindent megtesz férje nagy álmáért. Ő producerként vehet részt az alkotásban.

Ehhez az is kell, hogy a hagyatéki tárgyalás során eldőljön, hogy az özvegynek legyen tulajdonjoga Vajna amerikai filmes cégében.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda