Létrehozva: 2018.05.25.

Izgulhat Shane Tusup, ezen múlhat a kiemelt fizetése

Az Iron Aquaticsot korábban elhagyó úszó döntésére várnak.

Hosszú Katinkával minden téren elváltak Shane Tusup útjai, így veszélybe került a kiemelt edzői programban kapott fizetése. Tusupnak már nincs az elmúlt négy évben olimpián érmet szerző versenyzője, de egy változás miatt az is számít, ha kontinensviadalon lesz dobogós a sportoló. A másik opció, hogy jelenleg van-e válogatott úszója - írja a Nemzeti Sport.

Tusup fizetése az Iron Aquaticsot korábban már elhagyó, de azóta újra ott versenyző Földházi Dávidon múlik. Ha a 23 éves úszó az amerikait nevezi meg edzőjének, akkor továbbra is jár neki a kiemelt juttatás.

Egyeztettünk a Magyar Olimpiai Bizottsággal is, és Földházi Dávidot felszólítottuk arra, hogy 36 órán belül nevezze meg, ki az edzője.

"A szövetségünk nyilvántartása szerint ő a DMTK versenyzője, pedig már visszatért az Iron Aquaticsba, úgyhogy már csak ennek kapcsán is szükséges megtennie a nyilatkozatát"

– mondta el a Nemzeti Sportnak Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke.

A Nemzeti Sportnak nyilatkozott Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya is. Sós elmondta, hogy nem fog kétségbeesni, ha Katinka nem indul az augusztusi Európa-bajnokságon.

Ha ezek után Katinka mégsem indul az augusztusi Európa-bajnokságon, nem fogok kétségbeesni, hiszen mi leginkább az olimpiákra fókuszálunk,

és erősen hiszek abban, hogy Katinka megtalálja a számára megfelelő utat és megoldást" - nyilatkozta Sós.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát