Létrehozva: 2018.03.01.

Jöhet a következő magyar világszenzáció

A magyar sport számára kiemelkedõen indult a 2018-as év. Januárban a teniszezõk bravúrjainak, februárban pedig a téli olimpiák történetének elsõ aranyérmét megszerzõ férfi gyorskorcsolyaváltónak örülhettünk. Márciusban atlétikai világbajnokság lesz, a súlylökõ Márton Anita folytathatja a magyar sikerek sorát.

Márton Anitának lehet a magyar atlétika első világbajnoka. A március 1. és 4. között Birminghamben rendezett viadalon ugyanis az olimpiai bronzérmes súlylökőnknek jó esélyei vannak a végső győzelemre.

Két éve Portlandben második voltam a vb-n, s most igazából nem elérhetetlen az aranyérem sem, azt azonban tudni kell, hogy egy igen szűk, de erős élmezőnyünk van

Nem lesz ott a címvédő

A mezőny nagyon erős, de nem lesz ott a címvédő Michelle Carter, aki mögött Márton Anita 2016-ban ezüstérmet szerzett. A magyar sportoló a második a nevezési listán. Legnagyobb ellenfelei a jamaicai Thomas-Dodd, a kínai Kung Li-csiao és a lengyel Guba lesznek.

Szinte teljes lesz a mezőny, csak a címvédő amerikai Carter hiányzik. Tizenhatan leszünk, s az új lebonyolítási rend szerint egyből döntőt rendeznek

– mondta el az MTI-nek Márton.

Csúcsdöntés a cél

Márton Anita fő célja, hogy megdöntse saját, 19,33 méteres fedettpályás csúcsát, ami magyar rekord is. A 29 éves sportoló 2014 óta minden évben nyert érmet egy nagy viadalon (Eb, vb, olimpia).

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját