Létrehozva: 2021.09.18.

Káosz a mocsokban, méltatlan rendezés a dániai világbajnokságon

Tényleg nem ezt érdemelték a világ legjobb kajakozói.

Méltatlan helyzetbe kerültek a legjobb kajakozók a dániai világbajnokságon. Az eseményt csütörtöktől rendezik Dánia fővárosában, Koppenhága azonban úgy tűnik, nem vált be rendezőként. Válogatott versenyzőink nem panaszkodósak, de ha a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta azt nyilatkozza, hogy a dánok rendezése amatőr, ott gondok lehetnek. Kezdődött azzal, hogy versenyzőink hajnali egykor kerültek ágyba a dán fővárosba történt megérkezést követően, ugyanis kiderült, nem azt a szállót kapják, amit előre kialkudtak. Az első napon vigasztalanul zuhogó eső másnapra a vb színhelyéül szolgáló Bagsvaerd-tó partját csúszóssá iszapossá, tette, a sárban csúszkált mindenki.

Csipes Tamara így is aranyakat akar nyerni
Fotó: MTI

„Olyanformán, hogy kényelmetlen csővázas ülőkéken próbálnak szunyókálni – mondta a Borsnak Demeter Irén, az olimpiai- világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint edzője, édesanyja. – A pálya mentén megdöbbenve látta az egyik féllábú para-versenyzőt, aki magához vette az étellel rakott tálcáját, majd a dagonyában ügyetlenül egyensúlyozva elindult társai felé, ugyanis a négykerekű rokkant kocsik elsüllyednek. A 700 résztvevő persze szívesen letusolna versenye után, ám hiába keresi a zuhanyozót, azt elfeledték telepíteni.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda