Létrehozva: 2016.11.01.

Király Gábor kesztyűje segíti a beteg kapus felépülését

Olimpiai bajnokok és az Aranycsapat is az ügy mellé állt.

Vikukel Krisztián, a Vasas Kubala Akadémia fiatal labdarúgója tavaly került kórházba, az U 10-es csapatának első számú kapusa egy évvel ezelőtt megfázott, ez hörghurut autoimmun-reakciót váltott ki nála. A kapus teljesen lebénult, és a légzése is leállt.

Hosszú hónapok kellettek, míg változás állt be az állapotában, ma már önállóan lélegzik, javul az állapota, de messze van még a teljes gyógyulás. Az anyagiak tovább nehezítik a felépülést, ezért több sportoló is összefogott, hogy licitre bocsásson pár személyes tárgyat, hogy a befolyt összegből fedezhessék Vikukel gyógykezelését.

Érkezett már dedikált kép az Aranycsapattól, de a magyar vízilabda válogatott egyik riói labdáját, valamint az olimpiai bajnok Nagy Tímea egyik párbajtőrét is felajánlották a célra.

Minden ajándék fontos, de egy kapus számára egy kesztyű a példaképtől külön kategóriát képvisel.

Király Gábor, magyar válogatott rekorder kapus is felajánlott egy becses darabot, amely az ötvenezer forintos kikiáltási ár után már a dupláját éri. Aki meg akarja szerezni bármelyik darabot, jövő hét csütörtökig, azaz november 4-ig licitálhat.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát