Létrehozva: 2017.01.01.

Kirúgták a szurkolók magyar célpontját

Ezzel újabb lehetõségek nyíltak a drukkerek számára.

Szerződést bontott Bajner Bálinttal az olasz harmadosztályú Modena csapata. A felek közös megegyezéssel váltak el.

„A Modena FC tudatja, hogy közös megegyezéssel megszüntette Bajner Bálinttal kötött szerződését. A klub köszöni Bajner Bálint szolgálatait, és a legjobbakat kívánja neki” – szerepel a klub hivatalos honlapján.

Bajner idén igazolt Paksról a Modenába, ahol 16 mérkőzésen egy gólt és egy gólpasszt jegyzett. Csapata a 17. helyen szerénykedik húszcsapatos bajnokságban.

Bajner Bálint az utóbbi két évben mindössze öt gólt szerzett, ebből hármat még az angol harmadosztályban, a Notts County színeiben. A Paksban, ahogy Olaszországban egy gólig jutott. Pedig nem így indult a karrierje, 2013-ban bemutatkozhatott a Bundesligában a Borussia Dortmund színeiben. Igaz, ennél több lehetőséget nem kapott, de az önbizalmának jót tett, emiatt sokszor nagyképűnek találták a magyar szurkolók. A drukkerekkel egyébként érdekes a viszonya, tulajdonképpen mémmé tették az interneten, viszont, amikor Angliába játszott, volt, hogy száz magyar is a helyszínen szurkolt miatta.

Sokaknak ismerős lehet a szurkolók ironikus „No Bajner, no party”-című rigmusa, amely annak idején még a szigetországot is bejárta, ismerté téve Bajner nevét. Nos, Modenában egy ideig nem lesz parti.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját