Létrehozva: 2020.04.19.

Komoly célok, érmet nyerne az olimpián a fiatal magyar sportolónő

Éremmel akar hazajönni a tokiói olimpiáról a vitorlázó Érdi Mária, aki pozitívan tekint az ötkarikás játékok elhalasztására.

Érdi Mária vasárnap az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elárulta, nagyon élvezi a koronavírus-járvány miatti „karantént”, amelyet egy Balaton-felvidéki kis faluban tölt. A közeli erdőben kerékpározik, fut, míg a kertben kialakított kis konditeremben tud edzeni – utóbbi kettőt edzésprogram alapján végzi -, és klubja közbenjárásával a saját hajójával vízre is tud menni úgy, hogy senkivel nem érintkezik – írja az MTI.

Érdi Mária 2016-ban már ott volt az olimpián
Fotó: MTI

A februári világbajnokságot egy tavaly novemberi sérülés nyomán kihagyta Érdi, mivel nem érezte magát százszázalékos állapotban, és a tokiói olimpiát szem előtt tartva edzőtáborba vonult.

„Örülök, plusz egy évem van fejlődni, hiszen elég fiatal vagyok. És hálás vagyok, hogy ki tudok menni a vízre”

– fogalmazott a 22 éves magyar versenyző, aki Rióban már megtapasztalta az olimpia hangulatát.

Érdi Laser Radialban már rendelkezik indulási joggal a tokiói olimpiára.

Az a célom, hogy éremmel jöjjek haza. Szerintem jó úton haladok efelé: jól érzem magam a hajóban, és kezdek újra fitt lenni”

– hangsúlyozta.

Hozzáfűzte: még nem tudni, mikor indulhat újra a versenyszezon, ekkor lehet majd új célokat kitűzni, ám ő tartani szeretné magát az eredeti célkitűzéséhez.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megbüntetett Alonso csapata óvást nyújtott be, kizárhatják a Ferrarit

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda