Létrehozva: 2018.07.30.

Korhatáros fotó, meztelenre vetkőzött a botrányhős sztár

Nicklas Bendtner sok hülyeséget csinált már a pályán kívül. Most sem hazudtolta meg önmagát.

A modern futball egyik legnagyobb botrányhőse Nicklas Bendtner, a dán játékos pályafutása alatt sok ostobaságot csinált már. Legutóbb pucéran fürdőzött egyet, amiről fotó is készült.

Bendtner az Arsenal játékosaként sokszor randalírozott részegen, jogosítvány nélküli ittas vezetésen is érték a rendőrök. De arra is volt példa, hogy abban a társasházban, ahol lakott, ajtókat és ablakokat tört szét. Egyszer pedig annyira berúgott, hogy térdig letolt gatyában dobták ki abból a bárból, ahol hajnali négyig mulatozott.

 

Később a nemzetközi szövetség (UEFA) is elmeszelte Bendtnert, mert az alsónadrágján egy fogadóiroda reklámját hordta, és meg is mutatta a Portugália elleni meccsen 2012-ben. A Wolfsburg játékosaként sem bírt magával, szerződésszegés miatt ideiglenesen száműzték a német csapatból.

Most pedig a pucér testét mutatta meg a világnak Bendter. Íme, a fotó!

 

Aquaman

Nicklas Bendtner (@bendtner14) által megosztott bejegyzés,

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség