Létrehozva: 2020.08.15.

Koronavírus: Ezek a szabályok várnak a magyar csapatokra a nemzetközi kupákban

A jövő héten már a nemzetközi kupákban is szerepelnek a hazai együttesek.

A 2020/2021-es nemzetközi labdarúgó-kupaszezon jövő heti kezdetével új protokoll lép életbe a koronavírus-járvány miatt a külföldön pályára lépő és onnan hazatérő magyar csapatok, valamint a Magyarországra látogató külföldi csapatok számára Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szombati bejelentése szerint. – számolt be róla az MTI.

A Fradi szerdán svéd csapatot fogad a BL-ben, továbbjutás esetén pedig Skóciába vagy Izlandra utazhat
Fotó: MTI

Szijjártó Péter a Facebook közösségi portálon azt írta, a zöld besorolású országok esetében „nincsen kérdés”.

Amennyiben viszont egy magyar csapat sárga vagy piros besorolású országból tér haza, akkor a hazaérkezés után a játékosoknak az edzőnek és a stábtagoknak két koronavírus-teszten kell átesniük 24 óra különbséggel. Az eredmények megérkezéséig pedig csak az otthonuk és az edzéshelyszínek között közlekedhetnek.

Csütörtöki idegenbeli találkozó után pénteken és szombaton meg lehet csinálni a teszteket, az eredmény a vasárnapi hazai bajnoki előtt megvan, és addig edzést sem kell kihagyni – fejtette ki.

Amennyiben sárga vagy piros besorolású országból érkezik csapat Magyarországra, akkor azt írják elő, hogy minden játékosnak, edzőnek és stábtagnak rendelkeznie kell két, öt napnál nem régebbi negatív teszttel, amelyek között legalább 48 órának kell eltelnie – közölte.

„Ezzel a szabályozással mindent megteszünk a fertőzés behurcolása ellen, ugyanakkor biztosítjuk a magyar csapatok számára a kiszámítható felkészülést a nemzetközi kupaszezonra, amely reméljük, idén (és jövőre) hosszan fog tartani”

– írta Szijjártó Péter.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Úgy tette vissza a leszakadt lökhárítót, ahogy senki, a végén jött a zseniális slusszpoén - videó

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Új vonat a török látványosságok mentén

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda