Létrehozva: 2020.04.16.

Koronavírus: két nagy hírről számolt be Kapás Bogi – Videóval

Megosztotta rajongóival a boldogságát a világ- és Európa-bajnok magyar úszónő.

Nagyszerű híreket közölt magáról Kapás Boglárka. A 26 éves úszósztár a Facebook-oldalán élőben jelentkezett be, hogy megossza örömét az érte aggódó szurkolókkal.

Fotó: Instagram

„Két jó hírem is van. Először is, tegnapelőtt óta már nem vagyok karanténban. Nagyon jó volt két hét múltán végre kimozdulni itthonról, autóba ülni és elmenni kicsit itthonról. Másodszor pedig, kedden újabb tesztet végeztek el rajtam, ami negatív lett”

– mondta többek között Bogi, aki úszó szerelmével, Telegdy Ádámmal együtt jobb híján egy kerti medencében tempózik az alig 20 fokos vízben.

Kapás március 31-én elsőként állt a nyilvánosság elé a meleg égövi edzőtáborokból hazaérkezett úszóink közül azzal, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. Mint kiderült, még nyolc társa fertőződött meg.

Bogi elárulta: egyelőre nem tudja, mikor térhetnek vissza edzeni az uszodákba, addig alternatív eszközökkel igyekszik formában tartani magát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát