Létrehozva: 2021.01.15.

Kubatov Gábor egy dologban nem ért egyet Csányi Sándorral

Csányi Sándor egy sajtóbeszélgetésen szóvá tette, hogy az NB I-es klubokban még kevés magyar futballista szerepel. A Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor a Nemzeti Sport Online-nak reagált a kritikára.

Csányi Sándor a csütörtöki sajtóbeszélgetésen azt mondta, nagyon büszke a Ferencváros sikereire, és fontosnak tartja azokat a magyar futball szempontjából, de még boldogabb lenne, ha a Fradiban pályára lépő játékosoknak legalább fele magyar lenne. E felvetés kapcsán Kubatov Gábor a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, miért nem könnyű ez a feladat.

„Figyelembe kell venni, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata számára csupán három-négy olyan játékos van a magyar válogatottból, aki szinte százszázalékos biztonsággal azonnal nagy erősítést jelentene. Az ő áruk azonban olyan magas, hogy elérhetetlenek az FTC számára.„

(Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)

Szintén ehhez a témához kapcsolódik, hogy a fiatal magyar labdarúgókért sokszor irreálisan nagy összegeket kérnek el a hazai egyesületeik, azaz hiába próbáljuk meg idecsábítani és fejleszteni őket, egyszerűen túlzó az az ár, amit megpróbálnak kapni értük. Ezzel együtt mi így is igyekszünk minél több magyar játékosnak lehetőséget adni, még a legmagasabb szinten is. A Juventus elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésen például négy magyar is kezdőként lépett pályára, ők négyen – Dibusz Dénes, Lovrencsics Gergő, Botka Endre és Sigér Dávid – egy mérkőzéstől eltekintve az összes BL-összecsapáson lehetőséget kaptak, miközben a világ futballjában azt látjuk, hogy egy olyan kivételes sztárcsapat, mint a Juventus, ellenünk egyetlen olasz játékossal, Bernardeschivel állt fel hazai pályán. De a kivételes utánpótlásáról híres FC Barcelonában is csak három spanyol kezdett az ellenünk vívott mindkét BL-összecsapáson.”

Kubatov Gábor kiemelte, az FTC továbbra is próbál előrébb lépni ebben a kérdésben is, rajtuk nem fog múlni, mindig megadják a lehetőséget a fiataloknak.

„Utánpótlás-válogatottakat adunk kölcsön, hogy magas szinten fejlődhessenek tovább. Így került Szánthó Regő a ZTE-hez, Csonka András a Budafokhoz, de ezért szerepel már jó ideje fiatal kora ellenére a rendkívül sokra hivatott kapus, Varga Ádám a Soroksárban. Nem véletlen, hogy a mostani átigazolási időszakban két fiatal magyar játékos, Katona Máté és Gera Dániel is érkezett az MTK-tól. A spanyolországi edzőtáborba a felnőttekkel tarthatott például a tizenhat éves kapus, Mergl Szabolcs, a tizenhét éves Nagy Olivér és a szintén magyar Redzic Damir, a tizennyolc éves Katona Bálint, valamint az élvonalbeli együttes keretéhez tartozó, szintén tizennyolc esztendős Csontos Dominik is, közülük szinte mindannyian pályára is léptek már a felkészülési mérkőzéseken. Ezt a folyamatot segíti a nemrégiben újjáalakított NB III-as együttes is, amelynek az előbb említett fiatalok tagjai is. Mi mindent megteszünk a magyar futballért, de attól, hogy valaki magyar, még nem tud előnyt élvezni. A csapatba kerülést nem az íróasztal mellett, hanem az edzésen és a pályán kell kiharcolnia mindenkinek.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló