Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.08.06.

Kucsera összeomlott, lelki terhei miatt nyúlt a kokainhoz

A kétszeres világbajnok nemcsak magának, hanem a sportágának is komoly károkat okozott. Azt állítja, csak a stresszt akarta oldani.

Ahogy arról a %RIPOST% is beszámolt, újabb kokainbotrány miatt áll a bál a kajak-kenusok között. Ezúttal a kétszeres világbajnok Kucsera Gábor bukott meg a drogteszten. A Blikk szerint a sportoló szervezetében július 18-án, a második vb-válogató után mutatták ki a drog nyomait. 

"Évek óta nem értem el jelentős eredményt sportolóként, ha nem tudtam volna nyerni a szolnoki második válogatón, minden bizonnyal az is versenyzői karrierem végét jelentette volna" - nyilatkozta Kucsera. Majd hozzátette: a pályafutása szempontjából fontos volt a jó szereplés, és ezt a terhet képtelen volt elviselni. Saját bevallása szerint lazítani akart, azonban a legrosszabb utat választotta.

Tisztában vagyok azzal, hogy mekkora károkat okoztam a kajak-kenu sportágnak, egy életen át szégyellni fogom magam.

– mondta a versenyző, aki a családjától is elnézést kért. Kucsera válogatott kerettagságát azonnali hatállyal megszüntették. Arról néhány napon belül döntenek, hogy ki veheti át a helyét a milánói vb-n.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség egyébként Csipes Tamara és Dombvári Bence korábbi drogbotránya óta heti rendszerességgel ellenőrzi sportolóit. A Blikk szerint a szövetség komolyan gondolja a drog elleni harcot, az elmúlt hónapokban több millió forintot költött a versenyzők ellenőrzésére azért, hogy a fiatalok tanuljanak a negatív példákból is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Óriási a feszültség a dollármédiában Magyar Péter miatt, kulcsemberek távoznak a HVG-től

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Menekülőre fogta Gyurcsány Ferenc, amikor a baloldali összefogás széteséséről kérdezték

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval