Létrehozva: 2016.11.29.

Kupagyőztes és bajnok focisták is utaztak a halálgépen - videó

A csapat eredetileg nem is ezzel a járattal utazott volna.

Mint arról már beszámoltunk, lezuhant egy Bolíviából indult repülőgép a kolumbiai Medellín közelében. 81 utas volt a fedélzeten, köztük a brazil Chapecoense labdarúgói. A tragédia oka egyelőre ismeretlen, csak annyit tudni, hogy a járat heves viharba keveredett, majd megszakadt a kapcsolat a légiirányítással.

76-an meghaltak, öten élték túl a katasztrófát.

A Chapecoense keretében szerepeltek ismert focisták, Filipe Machado például bolgár és azeri bajnok is volt, de a legismertebb játékos vélhetően Cléber Santana, aki korábban több évig az Atlético Madridot erősítette, sőt, a madridiakkal 2010-ben az Európa Ligát is megnyerte.

Közben megrázó videofelvétel került elő, az út előtt a játékosok még vidáman üzentek közösségi oldalukon.

 

 

 

Az első hírek szerint a csapat nem is ezzel a géppel utazott volna, a hatóságok azonban nem engedték, hogy az eredeti repülővel szálljanak fel.

 Ezen a videón látszik, hogyan tűnt el a gép a radarról.

A csapatra a Copa Sudamericana fináléjának első mérkőzése várt volna a medellíni Atlético Nacional ellen. A Chapecoense egyébként történelmet írt azzal, hogy bejutott a sorozat döntőjébe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát