OLDALVONAL

Lanzafame súlyos döntést hozott: januárban visszatér

Ennyi volt a törökországi kaland? Három csapattal is hírbe hozták az NB I korábbi kétszeres bajnokát és gólkirályát.
  • Szerző: vav

Januárban visszatér Olaszországba a magyar NB I-ben nagy sikereket elérő Davide Lanzafame – adta hírül a seriebnews.com. A portál szerint három olasz másodosztályú csapat is szóba jöhet a korábbi Juventus-játékos következő klubjaként: a Virtus Entella, a Pisa és a Vicenza.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Nem volt maradása Kispesten, és nincs maradása Törökországban sem?
Fotó: Instagram

Lanzafame gyerekkorától a Juventusban nevelkedett, néhány meccsen pályára lépett a felnőttcsapatban is, olyan világsztárok mellett, mint például Alessandro Del Piero és Gianluigi Buffon. A torinói Zebrák több kisebb klubnak kölcsönadták, a Sienánál pedig bundaügybe keveredett – a hazájában félresiklott karrierje végül Magyarországon jött egyenesbe. A három időszakban is szolgált Honvédot előbb 2013-ban bronzéremig, majd 2017-ben bajnoki aranyig vezette (sőt, idén nyert Magyar Kupát is), miközben a Ferencvárossal is magyar bajnok lett 2019-ben. Mindkét NB I-es klubjában nyert magyar gólkirályi címet is.

Egy éve Kispestre visszatérve örök hűséget esküdött a vörös-feketéknek, nyáron mégis a török másodosztályú Adana Demirsporhoz szerződött.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lanzafame Davide (@lanzadavi9) által megosztott bejegyzés

A 33 éves csatár az új szezonban csak hatszor lépett pályára csereként (egy gólt így is szerzett), a leghosszabb bevetése 26 perces volt. Az utóbbi két fordulóban a keretben sem szerepelt a neve.

És ezeket olvastad már?