Létrehozva: 2020.07.16.

Luxusbörtön a Disney World az NBA-sztárok számára

Még csak egy bő hete vannak a „buborék” alatt a kosarasok, de még hónapokig ott kell lenniük.

Két hét múlva rajtol újra az NBA, de a kosarasok már több mint egy hete a floridai Disney Worldben készülnek. A koronavírus-fertőzéstől védő „buborék” alatt eredményes az elkülönítésük, mégsem maradéktalanul boldogok a világtól elzárva.

Fotó: nba.com

Olyan szempontból sikeres észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) buborékprojektje, hogy a rájátszásba jutott vagy oda még eséllyel pályázó 22 csapat tagjait elszigetelték a külvilágtól. Miközben az Egyesült Államokban egyre inkább tombol a világjárvány (csak Florida államban naponta 12-15 ezer új fertőzöttet regisztrálnak), az első héten elvégzett 322 tesztből csak két játékosnál mutatták ki a fertőzést. Ők azóta már az otthonukban gyógyulnak.

Csakhogy a városnyi orlandói vidámpark, a Disney World olyan az NBA-sztárok számára, mint egy mesebeli, monumentális luxusbörtön, ahol jeladó lesi a mozgásukat, nem hagyhatják el a hoteljeik területét, és még a liftgombot sem nyomhatják meg kesztyű nélkül. Családjaik, szeretteik távollétében az edzések kivételével nem igazán tudnak mit kezdeni magukkal – erről tanúskodnak a közösségi oldalakon sorjázó fotóik, videóik.

Akadnak köztük, akik a hotelbe zárva kínjukban vicces Instagram-filterekkel játszva múlatják az időt (mint például Hassan Whiteside):

Vagy ruhástul egy vízzel teli gumimedencében sört szürcsölve (mint J.J. Redick) teljesítenek az interneten terjedő mókás kihívásokat:

A többség legalább aktívabban és értelmesebben tölti a szabadidejét: órák hosszat horgásznak, golfoznak, pingpongoznak.

 

A Los Angeles Lakers sztárja, LeBron James egy posztjában börtönhöz hasonlította a buborékot, de a rajongók többsége felháborodott a panaszkodásán.

Kívülállóként persze sokan nyilván szíves-örömest cserélnének velük, de a máskor pezsgő életet élő kosaras klasszisok más körülmények között nem ilyesmivel ütik el az időt. Pláne nem hetekig, sőt hónapokig, mint egy maratoni edzőtáborba zárva.

A márciusban félbeszakadt NBA-szezon a tervek szerint július 30-án folytatódik a Disney Worldben. Az óriási szórakoztatópark sportlétesítményeiben, természetesen a nézők kizárásával minden csapat nyolc mérkőzést játszik még az alapszakaszból, és aztán indul a playoff. Látogatók legkorábban augusztus 30-án érkezhetnek a kosarasokhoz.

Karantén az ételfutár miatt

A beköltözés óta csak kettő, előtte 19 kosaras tesztje lett pozitív. Ők a kötelező házi karantén után csatlakozhatnak társaikhoz. Két másik játékosra azért szabtak ki tíznapos extra karantént, mert elhagyták a Disney World „buborékját”: egyikük a Houston Rocketsből Bruno Caboclo, a másik pedig a Sacramento Kingsből Richaun Holmes. Utóbbi csak egy megrendelt ételt vett át a futártól, de a szigorú szabályok értelmében az ilyen kapcsolat is tilos külsősökkel. A sportolók eleinte a takarók hiányán túl leginkább egészségtelen ételekre panaszkodtak, de az NBA szerint szakemberek csapata ügyel a helyes táplálkozásukra, még a ligával szerződött hat kiszállító étterem esetében is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség