Létrehozva: 2019.11.25.

Machetés haramiák rabolták ki a focista meztelen barátnőjét

Rémisztő történet derült ki. Életveszélyben volt az angol futballsztár ágyban fekvő kedvese és kisbabájuk.

Birminghamben most tárgyalják annak a bűnbandának az ügyét, amelynek tagjai bozótvágó késekkel (machetékkel) és kalapácsokkal felfegyverkezve lakásokat, üzleteket rabolt ki az utóbbi időkben. Az áldozatok egyike a Leicester City élvonalbeli labdarúgócsapatánál játszó Demarai Gray élettársa volt – derült ki a tárgyaláson.

Gray meccse idején történt a fegyveres támadás
Fotó: AFP

Tavaly márciusban az angol utánpótlás-válogatott szélsője éppen egy Premier League-meccsen szerepelt, amikor kirabolták a lakását – miközben szerelme és féléves kisbabájuk otthon volt. Emma Hickman pucéran feküdt az ágyában, amikor maszkos, machetékkel hadonászó férfiak rontottak be a hálószobájukba.

„Fogalmam sem volt a betörésről, amíg meg nem láttam egy férfit a nagy késsel. Nem volt rajtam ruha, a paplan alatt maradtam, és azt mondták, ne is mozduljak onnan. Megkérdezték, hol a pénz és az ékszer. Megmondtam nekik, hogy a komód bal oldalában találják”

- mondta a 22 éves nő a 24 ezer fontos (9,4 millió forint) anyagi kárt okozó rablásról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját