Létrehozva: 2017.08.04.

Maga alatt van Hosszú Katinka, közelgő visszavonulását emlegeti

Óriási veszteség érte úszósztárunkat. Még az újabb aranyérmét is szomorúan mutatta.

Teljesen maga alatt van Hosszú Katinka. Háromszoros riói olimpiai bajnoknőnk a hazai vizes-világbajnokság után, szerdán és csütörtökön már az idei első világkupa-viadalon versenyzett Moszkvában. Ezúttal - a felháborodására megváltoztatott szabályok miatt - ez "csak" három arany- és egy ezüstérmet jelentett.

A második versenynapon leúszott egyetlen száma (400 m vegyes) medálját összetörten mutatta Katka. Mint írta, ahelyett, hogy a korábbiakhoz hasonlóan "agyonversenyezte" volna magát, csak a lelátón irigykedhetett a medencében iparkodó riválisaira.

Itt ülök a moszkvai hotelszobámban, és tátongó ürességet érzek.

"A tegnapi három után ma egyetlen számban indulhattam, így a parton néztem végig azokat a számokat, amelyekben éveken át mindig versenyeztem a Világkupán."

Úgy éreztem magam, mint akit büntetésből ültettek ki a medence szélére.

"Sosem gondoltam volna, hogy akkor fogom magam sajnálni, ha nem versenyezhetek, fáradtság és fizikai fájdalmak nélkül hagyom el az uszodát, de most, hogy eljött ez a pillanat,

tehetetlennek érzem magam...

 

Akkor jössz rá, mennyire szeretsz valamit, amikor elveszíted... Ma igazán szembesültem azzal, mennyire szeretek versenyezni. Az elmúlt években, egy-egy Világkupa-állomás után úgy éreztem magam, mint akit elütött egy autó. Mindenem fájt, hullafáradt voltam, néha úgy éreztem, hogy nem birom tovább. Amikor meghallottam, hogy mostantól állomásonként csak négy számban indulhatok, egy pillanatig arra gondoltam, mindennek oka van, és talán nem is baj, hogy idén visszaveszek az iramból egy kicsit. Most viszont itt ülök a moszkvai hotelszobámban, és tátongó ürességet érzek. A tegnapi három után ma egyetlen számban indulhattam, így a parton néztem végig azokat a számokat, amelyekben éveken át mindig versenyeztem a Világkupán. Úgy éreztem magam, mint akit büntetésből ültettek ki a medence szélére. Sosem gondoltam volna, hogy akkor fogom magam sajnálni, ha nem versenyezhetek, fáradtság és fizikai fájdalmak nélkül hagyom el az uszodát, de most, hogy eljött ez a pillanat, tehetetlennek érzem magam... Persze, mondják, ez csak erre az évre szól, jövőre valószínűleg mas szabályok lesznek. Csakhogy egy úszó pályafutásának évei meg vannak számlálva - ha 2020-ig úszom (addigra 31 leszek), akkor már csak három Világkupa sorozaton indulok... Amikor 2012-ben először elindultam és nyertem, nem hittem volna, hogy öt év alatt ötször én fogom nyerni a sorozatot. Minden év nagy küzdelem volt, és minden egyes alkalommal úgy örültünk Shane-nel, mintha az első és utolsó győzelmünk lenne. Tudtam, hogy egyszer vége lesz, hogy ez a sorozat nem tarthat örökké. Nem az bánt, hogy vesztésre állok az összesített pontversenyben. Tényleg őszintén örülök, hogy Sarah Sjöström vilagcsúcsokat úszik, és ezért pluszpontokat kap, ez nagyszerű a sportágunknak. A baj az, hogy egyetlen döntéssel elveszik tőlem azt az előnyt, amiért éveken át dolgoztam: hogy sokoldalú legyek, és a lehető legtöbb szám specialistáival fel tudjam venni a versenyt, reális esélyem legyen győzni minden számban, amelyben elindulok.

Iron Lady (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés,

 

"Persze, mondják, ez csak erre az évre szól, jövőre valószínűleg más szabályok lesznek. Csakhogy

egy úszó pályafutásának évei meg vannak számlálva - ha 2020-ig úszom (addigra 31 leszek), akkor már csak három Világkupa sorozaton indulok...

- emlegette a visszavonulásával kapcsolatos terveit Hosszú Katinka, aki leginkább azt nehezményezi: a FINA döntése elvette tőle azt az előnyt, amiért éveken át kőkeményen dolgozott. Nevezetesen, hogy sokoldalú úszóként a lehető legtöbb számban (ne pedig csak négyben) győzelmi esélye legyen minden számban, amelyben elindul.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség