Létrehozva: 2016.09.13.

Magyar éremeső a paralimpián

Asztaliteniszezõnk szerint élete leggyengébb játékát nyújtotta, de egy rossz szava nem lehet, mert éremért ment Brazíliába.

Az asztaliteniszező Pálos Péter, valamint az úszó Tóth Tamás bronzérmet szerzett a 2016-os paralimpián. Osváth Richárd pedig ezüstérmes lett a kerekesszékes vívók A sérültségi kategóriájának kard egyéni versenyében.

Osváth ellenfele a döntőben az ukrán Andrij Demcsuk volt, akit világklasszisként jellemzett Osváth edzője, Pákey Béla. Demcsuk végül 15–8-ra nyert.

Bár elvesztettem a döntőt, nagyon boldog vagyok, nem is gondoltam volna, hogy el tudok idáig jutni.

A magyar sportoló azt mondta: a legjobban valószínűleg 16 hónapos Áron fia fog örülni az éremnek, amelyet hazavisz Rióból, ráadásul a medál rázásra hangot ad, így a kisfiú biztosan jól szórakozik majd vele.

Pálos Péter az asztaliteniszezők versenyében harmadik lett, a finálé után meglehetőse csalódottan nyilatkozott, azt mondta, talán élete legrosszabb játékát produkálta, írja az MTI.

Kicsit jobban akartam, ez csak a szív diadala volt. De egy rossz szavam nem lehet, mert éremért jöttem és az megvan

Kedd hajnalban aztán Tóth Tamás is szállított egy érmet, 100 méter gyorson harmadikként ért célba. 50 méternél még ő volt az első, de két ausztrál meg tudta előzni végül.

„Abszolút az volt a taktika, hogy kezdjek, amilyen gyorsan csak tudok, aztán utána reménykedjek, hogy nem előznek meg kettőnél többen” – nyilatkozott a Vasas Totó becenévre hallgató úszója, aki végtaghiánnyal született, a jobb kézfeje nem fejlődött ki. – Örülök ennek a bronzéremnek, az első ötven méterem pedig nagyon biztató a keddi 50 méter gyors előtt.”

Tóth hozzátette: nem gondolta volna, hogy ilyen rossz időeredménnyel is érmet lehet nyerni 100-on, de a verseny előtt mindenki nagyon ideges és feszült volt, így elég rossz idők születtek.

A vasárnap 200 vegyesen ezüstérmes Sors Tamásnak ez jutalomúszás volt, hetedikként került a nyolcas fináléba és egy helyet még előre is tudott lépni úgy, hogy féltávnál még harmadik volt. Négy éve ő bronzérmes volt ebben a számban.   

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját