OLDALVONAL

Magyar sportolókat is érintő változás jöhet a nyolc évvel ezelőtti olimpiáról

Bajba kerülhet a londoni olimpia úszóversenyein bronzérmes 4x100 méteres ausztrál férfi vegyesváltó, egyik tagjának újravizsgált mintájában ugyanis tiltott anyag nyomaira bukkantak.
  • Szerző: GG

A The Age című ausztrál napilap számolt be arról pénteken, hogy a nyolc évvel ezelőtti londoni világeseményről a Brenton Rickardtól levett mintákban találtak kis mennyiséget a furoszemid nevű vízhajtóból – írja az MTI.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Brenton Rickard (Fotó: AFP)

Az Ausztrál Olimpiai Bizottság egyelőre nem kommentálta az ügyet, az újságnak azonban sikerült megszólaltatnia Rickardot, aki a „legrosszabb rémálomnak” nevezte az esetet, egyúttal jelezte, minden erejével azért harcol majd, hogy társai megtarthassák a bronzérmet, hiszen ő csak az előfutamban úszott. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfőn tárgyal a kizárással kapcsolatban.

Amennyiben az ausztrálokat kizárnák a doppingvétség miatt – amire még nem volt példa az ország történetében az ötkarikás játékokon – akkor a magyar váltó, amely a fináléban Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Kozma Dominik összeállításban úszott, a negyedik helyre lépne előre, míg a harmadik hely a briteké lenne.

És ezeket olvastad már?