Létrehozva: 2021.08.17.

„Libabőrös leszek, ha eszembe jut” – Szalai Ádámnak hálás a súlyos beteg Marci édesanyja

A labdarúgó nem először bizonyítja, helyén van a szíve.

Azt eddig is tudtuk, hogy Szalai Ádám nem csak a sportpályán, a hétköznapokban is megállja a helyét. Alapítványával rendre rászorulókat támogat, így tett most is. A Mainz labdarúgója most több millió forinttal támogatott egy súlyos beteg kisfiút.

A négyéves Marci agydaganattal küzd, ez egy külföldi terápiával gyógyítható. A kezelés azonban költséges, ehhez járult hozzá most Szalai az alapítványán keresztül 8,5 millió forinttal.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

AdamSzalai (@adaam_s_) által megosztott bejegyzés

Marci édesanyja nagyon meghatódott a válogatott labdarúgó felajánlásán.

„Libabőrös leszek azonnal, ha eszembe jut, hogy Szalai Ádámék 8,5 millió forinttal támogatnak minket. Ádám végtelenül kedves volt, személyesen hívott fel minket, ő közölte a nagy hírt. Nagyon érdeklődő ember, aki szívén viseli az alapítványa által támogatottak sorsát. Kihangsúlyozta, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, kíváncsi arra, hogyan alakul Marci kezelése” – mondta a Blikknek az anyuka.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval