Létrehozva: 2015.05.25.

Meccsjegyet kért a királynőtől, Erzsébet válaszolt

A vérbeli szurkolók mindent megtesznek, hogy élõben láthassák csapatukat. Egy Arsenal-drukker például levelet írt II. Erzsébetnek.

Az Arsenal az Aston Villával találkozik május 30-án az FA Kupa döntőjében. A londoni csapat egyik híve, Charlie Pearce szeretett volna a helyszínen, a Wembley Stadionban szurkolni, de nem jutott jegyhez. A londoni arénába 90 ezer néző fér be, és immár valamennyi hely elkelt - írta a Metro.

Pearce nagy elkeseredésében levelet írt a brit királynőnek, arra kérte, hogy segítsen neki és egyik haverjának jegyet szerezni a döntőre. II. Erzsébet nem hagyta szó nélkül a dolgot, postafordultával válaszolt, udvariasan közölte, hogy semmit sem tud tenni az ügy érdekében.

Kérését gondosan kezeltük, de sajnálattal közöljük, hogy Õfelsége ebben nem tud segíteni. Sajnálom, hogy csalódást okoztunk, mindazonáltal a királynő bízik benne, hogy élvezni fogják a mérkőzést, és minden jót kíván önnek és barátjának.

Ha a királynő sem tud segíteni, akkor tényleg tévén kell nézniük a finálét...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját