Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.23.

Megdöbbentő vallomás: szinte csak melegek játszanak a bajnokságban

Az egykori bajnok sztárjátékos szerint céltábla volt amiatt, mert felvállalta, hogy heteroszexuális. A statisztika szerint nincs igaza.

Nem mindennapi állítással rukkolt elő Candice Wiggins, aki azt mondta, hogy az észak-amerikai női kosárlabdaliga játékosainak 98 százaléka meleg.

A Minnesotával az WNBA-ben bajnoki címig jutó Wiggins a San Diego Union-Tribune című újságnak nyilatkozott pályafutása keményebb pillanatairól.

„Nagy dolognak számított, hogy heteroszexuális nőként nem húztam meg magam, hanem kiálltam magamért. A WNBA-ben a játékosok 98 százaléka meleg. Céltábla voltam a kinézetem és a játékom miatt, sokat piszkáltak. Soha nem k.rváztak le annyiszor, mint elsőéves koromban.”

Valójában hivatalosan sokkal kevesebb leszbikus sportoló van a ligában. 12 olyan játékosról tudni, akik beismerték, hogy a saját nemükhöz vonzódnak.

„Úgy kell kinézned, mint a férfiak, és úgy kell játszanod, mint a férfiak. Csak ebben az esetben tisztelnek. Én büszke voltam a nőiességemre, és ezért egyáltalán passzoltam bele a rendszerbe” – mondta Wiggins.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval