Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.26.

Megtalálta párját Babos Timi, tőle lett sokkal kiegyensúlyozottabb a játéka

A teniszező olyan edzőt talált, aki képes őt motiválni és már a fejlődést is érzi magán.

Kétszeres páros címvédőként várja a holnap kezdődő női tenisz-világbajnokságot Babos Tímea, aki társával, Kristina Mladenoviccsal igyekszik újra elhódítani a serleget.

Babos Tímea
Fotó: Instagram

Szingapúrból Sencsenbe költözött a világbajnokság, Babos Timi pedig a Borsnak elmondta, hogy a következő 10 évben emiatt valószínűleg sokat fejlődik majd és színvonalasabb is lesz a viadal. „Ami negatívum, hogy a meglehetősen szmogos kínai levegőtől mindig előjön az allergiám” – tette hozzá.

A magyar teniszező azt is elárulta, hogy új edzője, Michael Joyce mellett kiegyensúlyozottabb lett, próbálja élvezni a játékot és nem túlbonyolítani, mert az blokkolóan hat rá. „Szerencsére Michael irányítása alatt nyertem olyan meccseket, amilyeneket előtte nem, szóval van előrelépés, de még van hova fejlődnöm” – mondta Babos, aki korábbi edzőjével, Thomas Drouettel öt évet töltött együtt, de utána nem találta azt, akivel passzol a személyiségük. Véleménye szerint az edzőkeresés kicsit hasonlít a párkeresésre is.

„A sikeres közös jövőhöz sok mindennek kell passzolnia, miközben rengeteg apróságon bukhat el az egész. Most úgy érzem, hogy egy szuper csapat állt össze körülöttem. Mike már bizonyított korábban, ennek ellenére nem »büdös« neki a munka, a sok utazás, hogy a kisebb versenyekre is elkísérjen, amiért tisztelem és tudom, hogy azért csinálja, mert hisz bennem” – nyilatkozta a sportoló.

Pár hete már eltöltöttek pár napot közösen Budapesten és Sopronban, az edző Babos Timi anyukájának főztjéből is evett: „nagyon ízlett neki a székelykáposzta és a rántott husi. Budapestre pedig legközelebb magával hozza a kislányát és a feleségét is, mert mindenképp szeretné megmutatni nekik is a csodás fővárosunkat, ami számára nagyon bejött.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval