Létrehozva: 2018.08.30.

Megvan az ítélet, súlyos csapás érte az olimpiai bajnokot

Inna Oszipenko-Radomszkát négy évre szóló eltiltással sújtották. Májusban nem volt hajlandó mintát adni egy doppingvizsgálat alkalmával.

Az ukrán és azeri színekben is a világ élmezőnyébe tartozó Inna Oszipenko-Radomszkát négy évre szóló eltiltással sújtotta a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF).

A szervezet szerdai közleményében kiemelte: a 36 éves olimpiai bajnok májusban nem volt hajlandó mintát adni egy versenyen kívüli doppingvizsgálat alkalmával. Simon Toulson, az ICF főtitkára hozzátette: a négyéves eltiltással egyértelmű üzenetet küldenek a sportolóknak, hogy mindig és mindenhol be kell tartaniuk a szabályokat.

Oszipenko-Radomszkának 21 napja van, hogy fellebbezést nyújtson be a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS).

A kajakos a 2008-as, pekingi olimpián 500 méteren egyesben aranyérmet nyert, négy évvel később, Londonban 200 és 500 méteren is ezüstérmes lett. Első olimpiai érmét 2004-ben, Athénban szerezte, akkor a négyessel harmadik volt. Oszipenko-Radomszka 2014-től azeri színekben versenyez, két évvel ezelőtt, a riói olimpián 200 méteren egyesben bronzéremmel zárt, írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját