Létrehozva: 2016.10.30.

Merénylet a sport ellen: stadiont céloztak meg a terroristák

Borzalmas terven dolgoztak az Iszlám Állam fanatikusai. Válogatott meccset vettek célkeresztbe.

Futballstadion melletti robbantásos merényletre készülőket, továbbá rendőrök meggyilkolását tervező iszlám terroristákat tartóztattak le Szaúd-Arábiában - adta hírül a sivatagi királyság belügyminisztériuma. A közlemény szerint a két összeesküvés nyolc gyanúsítottja került rács mögé az utóbbi hetekben.

Az összeesküvés mögött feltételezhetően az Iszlám Állam áll - jelentette az MTI. Színes a gyanúsítottak nemzetiségi összetétele: két pakisztáni, egy szudáni és egy szíriai férfi tervezte, hogy autóbombát robbant egy dzsiddai labdarúgó-stadionnál, amikor Szaúd-Arábia válogatottja játszik az Egyesült Arab Emírségek csapatával. A robbantás tervezőit október 10-én tartóztatták le, egy nappal a meccs előtt.

A szaúdi belügyminisztérium közölte azt is, hogy további kilenc embert gyanúsítanak a két összeesküvéssel kapcsolatban - nyolc szaúdit és egy bahreinit -, ám az illetőket még nem sikerült őrizetbe venni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját