Létrehozva: 2018.11.16.

Mérföldkő a DAC történetében, itt a nagy bejelentés

Közép-európai szinten is kiemelkedõ edzésközpontot adtak át Dunaszerdahelyen.

Hivatalosan is megkezdte működését a dunaszerdahelyi DAC 1904 futballklub akadémiája, a Mol Labdarúgó Akadémia - jelentette az MTI. Világi Oszkár klubtulajdonos a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: Szlovákia legmodernebb edzésközpontja jött létre, és "közép-európai szinten sem kell szégyenkezni miatta".

Felidézte: 15 éve ez a környék Közép-Európa egyik legmodernebb cukorgyárának volt a része, amelyet lebontottak, és a terület tíz éven át üresen állt. Amikor 3,5 éve először beszéltek az akadémiáról, nem sokan hitték, hogy megvalósul, 18 hektáron mégis létrejött a komplexum - közölte.

Világi kiemelte: ez volt az első lépés, most pedig adott az infrastrukturális keret, amelyet a DAC tölt meg szellemiséggel. A játékosok, az edzők, a klub alkalmazottai és a szurkolók teszik a DAC-ot erőssé - fogalmazott.

Kitért rá: a határon túli magyarok sok adót hagynak Magyarországon, amikor ott fogyasztanak, és annak az összegnek, amit a magyar állam eloszt, egy részét a szlovákiai magyarok adják. Azzal pedig, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatta az akadémiát, sok olyan magyar játékosnak is adott lehetőséget, akik később a magyar válogatott tagjai lehetnek - vélekedett.

Elkészült az Akadémiánk! A videóból rengeteg érdekesség tudhatsz meg róla. goo.gl/v1PhSh Akadémia DAC-u je hotová! Pozri si video a zisti o nej kopec zaujímavostí! goo.gl/ZoatBY

Közzétette: DAC 1904 – 2018. november 16., péntek

Németh Krisztián ifjúsági sportigazgató arról beszélt, hogy az akadémia nemcsak a városnak, hanem az egész régiónak a büszkeségére válik. Világszínvonalú hátteret kaptak, ami kötelez is a jó teljesítményre - mutatott rá.

A helyszínen kiadott sajtóközlemény szerint az akadémián 300 fiatal játékos tehetséggondozása zajlik 32 edző bevonásával 14 korosztályos csapatban. Az akadémia célja, hogy a régió egyik legmagasabban jegyzett nevelőközpontja legyen.

 

A komplexum 18 hektáron terül el, ahol tíz reguláris méretű és három speciális pálya (homokos pálya, kisméretű műfüves pálya és a kondicionális képességek fejlesztésére szolgáló pálya) található, továbbá rövid- és hosszútávú futópálya, szabadtéri fitneszpark, két 400-400 néző befogadására alkalmas lelátó, valamint több kiszolgáló egységnek otthont adó épület (öltözők, orvosi szoba, edzői és játékvezetői öltözők, fitneszterem, irodák, szertár) és parkolók.

A tíz nagypályából három műfüves, a hét füves pályából kettő fűthető. A pályák összterülete 10 hektár. Az összes épület alapterülete közel egy hektár.

Az akadémia teljes beruházási költségei meghaladják a 14 millió eurót. A finanszírozás része a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által nyújtott támogatás, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Szlovák Labdarúgó Szövetség hozzájárulása, illetve a klub által biztosított önrész.

A Mol Labdarúgó Akadémia elsődleges célja olyan képzett és sokoldalúan felkészített játékosok kinevelése, akik biztos utánpótlást, jelentős erősítést jelentenek az FC DAC 1904 első csapatának, amely jelenleg második a szlovák élvonalban. Másodsorban a cél olyan szakképzett futballisták nevelése, akik megfelelnek a nemzetközi futball elvárásainak és akár külföldi, elit csapatoknál folytatnák pályafutásukat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére