Létrehozva: 2020.06.20.

Michael Schumacher visszatéréséről beszélt volt menedzsere és barátja

Kipakolt Willi Weber egy rejtélyes ügyről: ez történt a Forma-1 legendája és közte.

Több mint két évtizeden át Willi Weber volt Michael Schumacher menedzsere, de amikor a hétszeres F1-világbajnok 2010-ben három kihagyott szezon után visszatért a száguldó cirkuszba, elváltak az útjaik. Azóta csak találgattak a köztük történtekről, de a 78 éves német üzletember most lerántotta a leplet az okokról.

2006-ban még együtt örültek a sikereknek
Fotó: Getty Images

Weber a Motorsport-Total YouTube-csatornáján elárulta: kettejüket még 2014-ig szerződés kötötte volna egymáshoz. Schumi tíz éve mégis a saját kezébe vette az ügyei intézését, majd fokozatosan rábízta azokat addigi sajtósára, Sabine Kehmre, aki máig kitart mellette.

„Először is, óriási hibának véltem Michael visszatérését. Őszintén szólva, most utólag visszagondolva is ez volt a leghülyébb dolog, amit csinálhatott. Azt mondta nekem, hogy unatkozik, versenyeznie kell. Mire én: 'Michael, mit akarsz? Csak veszíthetsz, győzni már nincs esélyed, viszont már megnyertél mindent, te voltál a világ legjobbja. A lehető legmagasabbra jutottál, ahonnan csak lefelé vezethet út.' De egyszerűen meg sem akarta hallani”

- emlékezett vissza a legendás pilóta egykori jobbkeze.

Nem hitt a menedzserének, aki szerint hibázott a visszatéréssel
Fotó: AFP

„A másik oka az elválásunknak az volt, hogy a Forma-1-ből való visszavonulása után én már nem akartam többé állandóan a bőröndökbe pakolni, nem akartam többé szenvedni az időzónaváltásoktól, nem akartam többé huszonnégy órát repülőn ülni. Ez már sok volt nekem. Azt javasoltam neki, hogy a tengerentúli futamokra nem kísérem el, csak az európai versenyekre. Erre azt válaszolta, hogy ha nem megyek vele, akkor majd ő menedzseli saját magát”

- mondta Weber, aki hiába győzködte Schumit, hogy ez is óriási hiba.

Legfőbb bizalmasa eleinte elkísérte ugyan a közeli nagydíjakra, de aztán felhagyott ezzel, mert beigazolódni látta a félelmeit: Schumacher a visszatérése után a Mercedesszel árnyéka volt korábbi önmagának. És nem csak az autó miatt: mindhárom szezonjában jobb volt nála a csapattársa, Nico Rosberg is.

„Természetesen nem éreztem elégtételt emiatt, a viszonyunk pedig nem sínylette meg az elválást. Éppen ellenkezőleg! Továbbra is gyakran találkoztunk és sokat telefonáltunk, de más témákról, nem a Forma-1-ről”

- mesélte Willi Weber, aki ezek szerint Schumacher feleségére és hajdani munkatársára, majd utódjára, Sabine Kehmre neheztel, amiért nem engedik a 2013-as síbalesete óta ápolásra szoruló F1-legenda közelébe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

"Az egész életem tönkrement!" - Megszólalt a sülysápi horrorbalesetet túlélő fiatal futárlány

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda