Létrehozva: 2021.12.23.

MOB-botrány: Saját fizetését emelte duplájára, 2,6 millió forintra Kulcsár Krisztián

Nem csoda, hogy a közgyűlés visszahívná az elnököt.

Mint arról beszámoltunk, áll a botrány a Magyar Olimpiai Bizottságban. A küldöttek december 30-án szavaznak Kulcsár Krisztián elnökről, akit a hírek szerint visszahívnak. A sportvezető legendákat rakott ki a közgyűlésből, de most kiderült, ennél is nagyobb a baj.

Fotó Nemzeti Sport Török Attila

Az Origo beszámolója szerint Kulcsár Krisztián azok után, hogy 2020. június 20-án újra MOB-elnök lett az első adandó alkalommal megemeltette saját fizetését. Miközben folyamatosan azon dolgozott, hogy a tagság létszámát felére csökkentse. 2020. június 20-án rendkívüli közgyűlést tartott a MOB, amelyen 106 tagból 103-an szavaztak arra, hogy Kulcsár folytathassa a MOB-elnöki munkáját, s mindössze hárman szavaztak a jelenlegi elnök ellen. A rendkívüli közgyűlés utáni első elnökségi ülést még ott, a szavazás helyszínén megtartották, majd a következő elnökségi ülésre 2020. szeptember 2-án került sor a MOB székházában. És ez volt az az elnökségi ülés, ahol az ott meghozott határozat szerint Kulcsár Krisztián fizetése 2.6 millió forintra emelkedett.

Sőt, az is kiderült, hogy Kulcsár 2020 júniusában saját 1,2 millió forintos fizetését keveselve emeltette meg azt 2,6 millió forintra, azaz több mint a duplájára.

Fontos momentum az is, hogy a MOB két jelenlegi alelnöke, Deutsch Tamás és Schmidt Gábor is aláírta már az elnököt lemondásra felszólító nyilatkozatot. A december 30-i rendkívüli közgyűlés összehívásával Kulcsár előre menekült és időt is akart nyerni. Kérdés, hogy az addig hátralévő időben mi történik, mert többen arról a forgatókönyvről is beszélnek, hogy Kulcsár mégis lemond, s így nem lesz szükség a rendkívüli közgyűlés összehívására.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Súlyosan megsérült az Újpest focistája, véget ért a szezonja

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

life.hu

Vásároljunk tudatosan, jó tojást! Eláruljuk, milyen szempontok alapján válasszunk

mandiner.hu

Az ukrán külügyminiszter nemes egyszerűséggel megzsarolta az Egyesült Államokat

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

mandiner.hu

Schiffer: Nem csodálkoznék, ha Magyar Péter tündöklését Nagy Ervin miniszterelnök-jelöltsége követné

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar focista, kerti munka közben érte a halál

OLDALVONAL

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

OLDALVONAL

Dráma az edzésen, újra kellett éleszteni a magyar válogatott sportolót

OLDALVONAL

Rohant a családjához, kórházból üzent a Fradi edzője