Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.11.08.

Molesztálták, pofozták, megszólalt a megalázott úszónő

Szepesi Nikolett sohasem feledi azt, amit át kellett élnie az uszodában.

Újabb úszó tálalt ki Turi György edző kegyetlen módszereiről. A lavinát a világbajnok Cseh László indította el, aki máig elítéli korábbi mestere viselkedését. Most Szepesi Nikolett idézte fel emlékeit az uszodákból. Az Európa-bajnoki bronzérmes sportoló egyébként korábban könyvet is írt arról, mit kellett átélnie az edzések mellett.

Fotó: Facebook

„Soha nem feledem azokat a pofonokat. Ez egy vissza-visszatérő téma lesz az egész életemben. Nyilván sérült a lelkem, bár pszichológus sosem látott...” – nyilatkozta a Blikknek Szepesi. „Talán sosem tudunk túllépni ezeken a traumákon, mindig bennünk él majd az emlékük. Engem molesztáltak, de utólag már azt tudom mondani, örülök, hogy ennyivel megúsztam, és nem okoztak nagyobb kárt bennem. Igyekszem feldolgozni a történteket, és a gyógyulásban nekem is segítség, hogy most többen felemelték a szavukat.”

Turi György korábban maga is elismerte, hogy nevelő célzattal egyszer-kétszer megütötte Szepesit.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

„Csak bámult rám” – Háromméteres UFO zuhant le a család kertjében - Fotó

mandiner.hu

Lázár János hazai pályán mosta fel a padlót a gyurcsányista városvezetővel

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

ripost.hu

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Terpesz a bárpulton, Ronaldo exe miniszoknyában tárta szét meztelen combjait

OLDALVONAL

Azahriah után világsztárok? Csúcsmeccs jöhet Budapestre

OLDALVONAL

Most kaptuk: Súlyos balesetet szenvedett a focista, kómába került

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony