OLDALVONAL

Szívszorító interjú, ezt mondta tavaly a betegségéről Monspart Sarolta

A szombat reggel elhunyt legenda tavaly áprilisban adott utoljára interjút a Ripost-nak.
  • Szerző: Doris

Hetvenhat éves korában szombat reggel elhunyt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója. A tragikus hír az egész országot megrázta.

Fotó: MTI

Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok, sífutásban hatszoros magyar bajnok volt. Az első nő Európában, aki három órán belül futotta le a maratoni távot. Aktív sportpályafutását kullancs okozta betegség szakította meg.

A profi sportoló igazi küzdő volt, hiszen évekkel ezelőtt súlyos daganatos betegséget diagnosztizáltak nála. Tavaly áprilisban a -nak adott interjújában árulta el, hogy nem akarta folytatni a kemoterápiát, helyette gyógyszeres kezelést kért.

„Különös fintora a sorsnak, hogy én, aki egész életemben az egészségmegőrzés egyik élharcosa voltam, három éve harcolok a rákkal… Jelenleg jól vagyok, amihez nagyban hozzájárul, hogy engem jelöltek a Nemzet Sportolója címre. Ez hatalmas megtiszteltetés, hiszen nem gondoltam volna, hogy erre egy olyan sportolót is érdemesnek találhatnak, aki nem olimpiai sportágban ért el sikereket. Minden esetre nagyon boldog vagyok, és ez a boldogságérzet sokat javított a fizikai állapotomon is” – mondta akkor lapunknak Monspart, aki csak később tudta meg, hogy megválasztották a Nemzet Sportolójává.

„Az az igazság, hogy az elmúlt három évben túlestem három kemoterápiás kezeléssorozaton, amire szükségem volt ugyan, de fizikailag nagyon megviselt. Az utolsó négy kezelésen a háromféle kemoanyagból kettőt már nem bírtam, rosszul lettem. Így az utolsó után megkértem a kezelőorvosomat, Dank Magdolna professzor asszonyt, hogy keressünk valami más megoldást. Ő egy gyógyszeres kezelést ajánlott, ami ugyan nagyon drága, de biztos hatásos, mert jól érzem magam tőle. Sőt, még a hosszan sorolt mellékhatások sem jelentkeztek eddig” – újságolta akkor bizakodva a klasszis, akinek rengeteg terve volt a jövőre nézve, és alig várta, hogy véget érjen a járványhelyzet.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?