Létrehozva: 2017.11.24.

Most érkezett a hír, itt kaphat munkát Storck

Nem akármilyen névsorba került. Meglepõ helyre hívják exkapitányunkat. Éppen hogy lemaradt a világbajnokságról a válogatott, ahol kiszemelték.

Újra szövetségi kapitányként dolgozhat Bernd Storck. A magyar válogatott éléről az idei mélyrepülés miatt, októberben menesztett német edző az egyik jelölt az üzbég nemzeti csapat kispadjára.

Az AP hírügynökség moszkvai tudósítójaként elsősorban az exszovjet államok üzleti és sportéletében jártas James Ellingworth a Twitteren számolt be az értesüléséről. Eszerint Storck mellett az olasz Walter Mazzarri, a holland Bert van Marwijk, a horvát Slaven Bilic és a román Dan Petrescu szerepel a jelöltek között. Nem akármilyen konkurencia, de alighanem nagyobb Storck esélye itt, mint nagy álmára, egy Bundesliga-kispadra.

Üzbegisztán szoros versenyben a negyedik helyen végzett a 2018-as vb ázsiai selejtezőinek A csoportjában. Irán, Dél-Korea és Szíria előzte meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát