Létrehozva: 2017.12.12.

Nagy a baj, sérülés miatt visszalépett női úszósztárunk

Jakabos Zsuzsanna nem jött rendbe. Hosszú Katinka sem indul minden tervezett számában a rövidpályás Eb-n.

Sérülése miatt Jakabos Zsuzsanna nem indul a szerdán kezdődő koppenhágai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. A Magyar Úszó Szövetség közleménye szerint a 28 éves versenyző derékbecsípődése nem jött rendbe, így nem is utazott el a csapat után.

Egy nappal a verseny előtt a magyarok véglegesítették programjukat: a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nyolc számban áll rajthoz, mivel úgy döntött, kihagyja a 400 méteres gyorsúszást.

"Elég népes a konkurencia, ennek ellenére bízom a csapatban: úgy látom, mindenki jól felkészült,

van egy sor esélyesünk, azaz szép napok várhatnak ránk.

Külön érdeklődéssel figyelem a nyáron felbukkant fiatalok teljesítményét, valamint Kapás Boglárkát és Kenderesi Tamást. Õk az olimpia után tompábbak voltak a nyáron, érthető módon, viszont azóta nagyon komolyan feljöttek, és kifejezetten jó előérzetem van velük kapcsolatban"

- mondta Sós Csaba szövetségi kapitány.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megbüntetett Alonso csapata óvást nyújtott be, kizárhatják a Ferrarit

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda