Létrehozva: 2019.08.01.

Nagy változás, ezért verhetetlen a Fradi Európában

A német vezetõedzõ, Thomas Doll vezetésével 2013 és 2018 között egy párharcnál többet nem tudott sikerrel megvívni a Ferencváros az európai kupákban.

A tavaly nyáron Thomas Dollt váltó Szerhij Rebrov azonban ezt első nekifutásra felülmúlta, elérhető közelségbe került a Fradi számára a BL, vagy az Európa-liga csoportköre. Mi lehet az ukrán tréner sikereinek a titka?

Időben igazoltak

Egy év leforgása alatt szinte az egész kezdőcsapatot lecserélte Rebrov. Több alapember – Lasa Dvali, Tokmac Nguen, Ihor Haratin – is már télen a Fradihoz igazolt. A nyári erősítések szintén időben, a felkészülés elején érkeztek a csapathoz. Ez az összeszokottság pedig eddig aranyat ért eddig a selejtezők során.

Doll jófej volt, Rebrov megköveteli a figyelmet

A némettel ellentétben ritkán látni mosolyt Szerhij Rebrov arcán. A mindig szigorú tréner rendkívül profi munkát végez, a játékosok egytől egyig beálltak a sorba, az ukrán mester a zöld-fehérek legnagyobb sztárokat is.

Szerhij Rebrov vezetőedző megköveteli a fegyelmet, és igyekszik a lehető legjobban elosztani a feladatokat a pályán

– mondta el Hajnal Tamás, a Ferencváros sportmenedzsere a Nemzeti Sportnak.

 

 

Gyorsan reagál a történésekre

Rebrov a Valletta elleni keddi, 1-1-es mérkőzés első félidejének 33. percében lecserélte Danilo Ihnatenkót, akinek jól láthatóan nem ment a játék. Az ukrán tréner gondolkozás nélkül lekapta a pályáról a középpályást.

Nem történt sérülés. Néha előfordul ilyen egy játékossal, hogy elveszti az önbizalmát. Danilo ráadásul most sárga lapot is kapott, láttam rajta, hogy nem mert belemenni az ütközésekbe, mivel félt, hogy jön a második lap és a kiállítás

– mondta el Rebrov a klub honlapján.

Hajnal Tamás sokat segít

A klub korábbi játékosa, Hajnal Tamás sportmenedzserként felel az átigazolásokért. Elsősorban az ő feladata az erősítést jelentő labdarúgók felkutatása. Előtte egyeztet Rebrovval és a szakmai stábbal, hogy melyik posztra szükséges játékos. Hajnalék ezt követően adnak egy listát, a kinézett focistákról, és közösen eldöntik, kit szerződtessenek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség