Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.10.

Nekik miért sikerült? Izlandot irigyli a világ

Soha nem látott magasságokban az izlandi foci.

Izland labdarúgó-válogatottja a Koszovó elleni 2-0-s győzelmének köszönhetően először szerepel majd világbajnokságon. Újabb történelmet írt tehát a szigetország, hiszen 2016-ban az Európa-bajnokságon voltak újoncok.

Ennyi lakossal csoda a kijutás

Izland egyébként az első ország a világbajnokságok történetében, amely 1 millió fő alatti lakossággal (330 ezer) rendelkezik. Hihetetlen teljesítmény tehát a kijutásuk.

A fákon is lógtak a nézők

Az országban természetesen óriási fociláz uralkodik az utóbbi pár évben, Koszovó ellen is táblás ház előtt játszhattak a Laugardalsvollur-stadionban. Ide viszont állóhelyekkel együtt mindössze 15 ezer néző fér be, így voltak, akik a fák tetejéről nézték a találkozót.

Bevehetetlen erőd

Az izlandiak hazai pályán legutóbb 2013 júniusában kaptak ki tétmérkőzésen, akkor a szlovénok vették be a szigetországot. Azóta viszont olyan nemzetek hasaltak el itt, mint Hollandia, Törökország, Horvátország vagy Ukrajna.

Sok múlik a szurkolókon

Az izlandi szurkolók legendás szurkolását a franciaországi Eb után az oroszországi világbajnokságon is megcsodálhatjuk. Nélkülük aligha sikerült volna az utóbbi évek parádés szereplése.

Az Eb-n első nekifutásra a negyeddöntőig jutottak, vajon a vb-n összejön a bravúr az evertonos Gilfy Sigurdsson fémjelezte szigetlakóknak?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval