Létrehozva: 2018.01.27.

Nem lesz könnyű, Leekens reagált az ellenfelekre

A magyar labdarúgó-válogatott a görög, a finn és az észt csapattal mérkõzik a C osztályban a Nemzetek Ligájában.

Georges Leekens, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint kiegyenlített csoportba kerültünk - mondta az MLSZ hivatalos honlapjának.

"Az észtek stílusát kevésbé ismerem, de Finnország és Görögország ellen korábban irányítottam már a belga válogatottat. Eltérő stílusú futballt játszik mindhárom csapat, nekünk pedig a legjobb formánkat kell majd hoznunk, ha sikeresek akarunk lenni."

A belga szakember hozzátette, véletlenül sem szabad abba a hibába esniük, hogy alábecsülik az ellenfeleket:

"Nem lesz könnyű ellenük. A lehető legalaposabban ki kell elemeznünk mindhárom riválisunkat, hiszen a legapróbb részletek is döntőek lehetnek. A görögök hullámzó teljesítményt nyújtanak: van, amikor nagyon jók, és előfordulnak periódusok, amikor kevésbé sikeresek, a finnek pedig erőfutballt játszanak, fizikálisan nagyon erősek. Ugyanakkor az is igaz, hogy nekünk elsősorban magunkra kell koncentrálnunk."

A Nemzetek Ligája csoportmérkőzései után, 2019-ben rendezik meg a hagyományos Eb-selejtezőket, amelyeket a Nemzetek Ligája ligáinak elődöntői és döntői követnek majd 2020 tavaszán. A döntők győztesei szintén indulási jogot szereznek a 2020-as Európa-bajnokságra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát