Létrehozva: 2016.12.19.

Német válogatott sztárral erősíthet a magyar fociklub

Rocchi után jöhet az Eb-ezüstérmes? Kamunak tûnhet, de a magyar csapat megerõsítette a hírt.

Az olasz Tommaso Rocchi után újra egy világszerte ismert labdarúgóval tárgyal a Haladás. Az NB I-es klub megerősítette a hivatalos honlapján: napirenden van a Stuttgartot, a Schalkét és a Dinamo Moszkvát is megjárt Kevin Kuranyi szerződtetése.

Az 52 német válogatottsága során 19 gólos, Európa-bajnoki ezüstérmes csatárt a menedzsere beajánlotta a Halinak. További részleteket ugyanakkor egyelőre nem árul el Tóth Miklós ügyvezető igazgató.

A 34 éves Kuranyi legutóbb Szalai Ádám klubjánál, a Hoffenheimnél játszott, de nyár óta "munkanélküli". Vagyis szabadon igazolható, csak vele kell megegyezni.

A Transfermarkt 750 ezer euróra (235 millió forint) becsüli az értékét, de pályafutása csúcsán volt 12 millió euró (3,7 milliárd forint) is. A játékosnak az észak-amerikai profiligából (MLS) is van ajánlata.

Habár Kuranyi panamai anyától Brazíliában született, de magyar vér is csörgedezik az ereiben. Apai nagyapja, Kurányi Kálmán a Vas megyei Vönöckön élt, míg a második világháború idején Stuttgartba nem menekült. A magyarul nem beszélő sztár rokonságából máig többen a Szombathely és Pápa közötti faluban laknak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval